A 19.–20. században a fő megélhetési forrást a településen a szénbányászat (barnaszén) jelentette. Az első bányákat 1869-ben nyitották meg (Kisházy Kálmán, Kantner Adolf), de a várt siker elmaradt. Az 1986-ban kiadott "200 éves a borsodi szénbányászat" című könyv szerint 1918-ban Kositczky Ferenc főaknász Szuhakálló nyugati bejáratánál, a sajókazai út közelében tárót nyitott. A vállalkozáshoz 1919-ben betársult Winter Hermann budapesti fa- és szénnagykereskedő, aki 1924-ben lejtősaknát mélyített. A szénbányákat ettől kezdve a második világháborúig a kereslet függvényében hol megnyitották, hol bezárták. A bányászat csak az államosításokat követően lendült fel, ekkor nyitották meg a Szeles aknákat, amiket egészen a rendszerváltásig aktívan használtak.
A község északi kijáratánál, a Szuhakálló - Kurityán közút mellett létesült lejtősakna a Szuhakálló I. nevet kapta. Ez a bánya 1967-ig működött. Szuhakálló II. néven szintén volt egy bánya Rudolftelep és Alberttelep között. Ennek két lejtősaknáját 1955–56-ban hajtották ki, s 1960-tól 1972–74-ig folyt benne a széntermelés.
1952. december 15-én az I-es aknán történt vízbetörés volt a magyar szénbányászat egyik legsúlyosabb balesete. Tizenheten rekedtek a föld alatt (mentésük sikerrel járt), illetve hárman vesztették életüket. A balesetről Fábri Zoltán rendezésében 1954-ben film is készült Életjel címmel.
Copyright - Szuhakálló Önkormányzata - Készítette: Humán Kft. – normál nézet