Szuhakálló - Településünk

FőoldalÖnkormányzatIntézményekHírek


KöszöntőTörténelmünkFöldrajzi elhelyezkedés

A görögkatolikus egyházközség története

Szuhakálló görög katolikus egyházközség szervezésének első nyomát 1883-ban találjuk, amikor a múcsonyi paróchus görög katolikus iskolát építtetett a faluban. Ettől kezdve az idehelyezett kántortanítók - 1907-től Szuhai Antal, 1911-től Bartha Mihály - látták el az oktatói teendőket.

1911-ben a falu megvásárolta a jelenlegi parókia épületét, melynek szobáit kápolnának alakították át. itt misézett a Múcsonyból idejáró Vaskovics Antal parókus és Rojkovics Sándor segédlelkész. 1919-ben a Csehszlovákiából kiutasított Dr. Szántay-Szémán István esperesi tanárt, családjával együtt, a hívek az üres parókiára költöztették be.

Dr. Szántay-Szémán István három évet töltött Szuhakállóban. A hívek lelkesedését látva, önálló egyházközség és templom építéséről kezdett tárgyalásokat. A hely kijelölésében és tervezésében is jelentős szerepet vállalt. A szegedi Dóm tervezője, Petrovácz Gyula országgyűlési képviselő tervezte a jelenlegi templomot, mely 1922-24. között épült fel.

1924-ben, Szentháromság ünnepén szentelték fel a templomot. Palicskai János 1926-tól 1958-ig parókus a községben. Ez idő alatt (1955-56.) festette a templom falfreskóit Petrasevics Manó és Leó. 1958-65 között Mihályi (Makuk) Bertalan. 1965-ben Farkas Olivért Rakacaszendről - helyezik Szuhakállóba ahol 2004-ig, nyugdíjazásáig teljesítette hivatását.

1974-ben 8 darab színes ablak készült. 1978-ban kiépül a templom fűtése. 1999-ben került sor a torony felújítására, valamint a palatető lecserélésére. 2000-2001-ben a csapadékvíz elvezetését, a templombelső festését, aranyozási munkálatokat és külső színezést végeztek el a hívek adományaiból és az önkormányzat támogatásából.

Farkas Olivér görög-katolikus esperes, pappá szentelésének 50. évfordulóján a hívek és paptársak nagyszámú jelenléte mellett tartotta aranymiséjét a szuhakállói görög-katolikus templomban 2004. július 7- én.

Aranymiséje egyben az aktív papi szolgálattól való búcsúzást is jelentette.

Farkas Olivér atya nyugdíjba vonulása után 2004 – 2010 között Kocsis István lesz az egyházközség paróchusa. Ezen évek alatt templom új aljzatburkolatot kap, külső térburkolattal és díszkivilágítással.

2010. május 23-án került sor a felújított görög katolikus templom inkonosztázionjának felszentelésére. Az ünnepi misét a hívek nagyszámú jelenléte mellett, Kocsis Fülöp püspök úr celebrálta. Az ikonosztázion néhai Dr. Viszlai János és további adományozók nagylelkű felajánlásából létesült.

A "LEADER- Program" támogatásából 2010. évben megvalósult a templomhajó burkolása, udvari díszburkolat, támfal létesítése, nyílászárók cseréje, ivóvíz ellátása és hangosító rendszer kiépítése.

A szuhakállói egyházközösség élére Kocsis Fülöp püspök, Szarka József eddigi berzéki esperes konzútort nevezte ki. 2010. augusztus 22-én a került sor a beiktatására.

A templom és parókia épületének felújítása, fejlesztése pályázati forrásokból tovább folytatódik. 2010 évben megújul a parókia épületének tetőszerkezete és homlokzata. 2011. nyarán "kultúrpajta" – közösségi ház – felszentelésére kerül sor.

vissza


Copyright - Szuhakálló Önkormányzata - Készítette: Humán Kft. – normál nézet