Szuhakálló - Hírek

FőoldalTelepülésünkÖnkormányzatIntézmények


Önkormányzati hírekIntézmények hírei

Hírek - Intézmények hírei

Az édesanyákat köszöntöttük

(Gárdonyi Géza Tagiskola)

Nem adhat senki ember nagyobbat a másiknak, mint az életet. Ezt köszönjük meg minden évben az Édesanyáknak, még akkor is, ha erre nincs megfelelő köszönő szó, nincs elégséges eszköz.


A tagintézmény diákjai osztályközösségeikben köszöntötték a legszebb tavaszi nap alkalmából az édesanyákat, nagymamákat, dédimamákat .

A gyerekek osztályfőnökeik felkészítésében és irányításával, a versek, a dalok, a köszöntő gondolatok és az elmaradhatatlan virágok mellett, apró, személyes, saját maguk által készített ajándéktárgyakkal lepték meg az ünnepelteket.

Nem csoda hát, hogy az anyukák, nagyszülők szemét el-ellepték az öröm, meghatottság könnyei, melyek mögött biztosan felidézték azokat a pillanatokat amikor először látták, fogták kezükbe gyermekeiket, unokáikat. Eszükbe jutottak az első lépések, az első kimondott szavak, amelyek a legtöbb esetben az édesanyának szóltak.

A szülői, anyai szeretetet nem lehet egyetlen naphoz, alkalomhoz kötődően viszonozni, megköszönni, annak folyamatosan jelen kell lennie életünkben a kisgyermekkortól felnőtt életünk minden pillanatáig.

A Gárdonyi Géza Tagiskola pedagógusai mindezek jegyében oktatják-nevelik a rájuk bízott gyermekeket.

További információk a Gárdonyi Géza Tagiskola Facebook oldalán; és a www.amiiskolank.hu oldalon.


vissza


Copyright - Szuhakálló Önkormányzata - Készítette: Humán Kft. – normál nézet