Szuhakálló - Hírek

FőoldalTelepülésünkÖnkormányzatIntézmények


Önkormányzati hírekIntézmények hírei

Hírek - Intézmények hírei

Gárdonyisok bálja

(Gárdonyi Géza Tagiskola)

2017. március 11-én hatodik alkalommal rendezte meg Szuhakállóban a Szülők - Nevelők Bálját a Gárdonyi Géza Tagiskola nevelőtestülete.


Dr. Herczegné Ruszkai Edit tagintézmény-vezető köszöntötte a megjelenteket, megköszönve a nevelőtestület és szülői közösség munkáját.

A rendezvényen részt vett és pohárköszöntőt mondott Demeter Zoltán országgyűlési képviselő. Demeter Zoltán példaértékűnek nevezte a Gárdonyi Géza Tagiskola nevelőtestületének és szülői közösségének a tanulókért évek óta végzett önzetlen és közös munkáját.

A bál a nyolcadikosainak nyitótáncával vette kezdetét. Ezt követően a miskolci Ködmön Formációs Táncegyüttes gyermek csoportja, majd a szülői közösség tagjai kedveskedtek a megjelenteknek egy-egy meglepetés produkcióval. Ezt követte a többfogásos vacsora, mely a múcsonyi óvodai konyhán készült.

Az est nem csupán a mulatságról szólt. A rendezvény teljes bevétele a diákönkormányzat költségvetését gazdagítja, melyből a tagiskolába járó gyermekek oktatási-nevelési feltételeinek javítását kívánják szolgálni.

A tagintézmény vezetője ezúton is köszönetet mond valamennyi megjelent vendégnek, támogatóknak, akik a belépőjegyek, támogatójegyek megvásárlásával, adományaikkal, tombola-felajánlásaikkal hozzájárultak a rendezvény sikeréhez. A támogatók névsorát az iskola honlapján teszik közzé.

A tagintézmény-vezető köszönetet mond a szülői szervezet tagjainak segítségéért, a tagiskola pedagógusainak, dolgozóinak önzetlen munkájáért, amely nélkül ez az esemény nem jöhetett volna létre.

További információk a Gárdonyi Géza Tagiskola Facebook oldalán; és a www.amiiskolank.hu oldalon.

Az eseményről összeállítás található a a Sajómente Facebook oldalán.

A Báról készített összeállítás a BRTV Híradójának 2017. 03.16-i adásában volt látható.

vissza


Copyright - Szuhakálló Önkormányzata - Készítette: Humán Kft. – normál nézet