Szuhakálló - Hírek

FőoldalTelepülésünkÖnkormányzatIntézmények


Önkormányzati hírekIntézmények hírei

Hírek - Intézmények hírei

Márton-nap 2017

(Zöld Titkok Kastély Tagóvoda)

„Szent Mártonnak ünnepén égő lámpást viszek én. Világítson mindig nekünk, ahol járunk, hová megyünk. Pogány volt ő, katona úgy lett Isten bajnoka. Kettévágta díszes köpenyét, betakarta koldus testét. Osszuk szét a köpenyét, öröksége a miénk. Pannon földnek drága fia, segíts minket, vígy a jóra!”


2017. november 10-én 15:30 órától Márton-napi lámpás felvonulásra hívtuk a Kedves Szülőket, az iskola tanulóit, pedagógusokat, és a falu lakóit.

Márton napját évek óta ünnepeljük óvodánkban, beépítve a tevékenységeinkbe a gyermekek életkori sajátosságaiknak megfelelően. Már óvodás korban meg kell adnunk a lehetőséget, hogy a kisgyermekek megismerkedhessenek a régi idők szokásaival, hagyományaival. A készülődést, ráhangolódást már az ünnep előtt elkezdtük.
A felvonuláshoz lámpásokat készítettünk, és a jeles naphoz kapcsolódóan Márton-napi mondókákat, rigmusokat, dalos játékokat tanultunk. A hagyományőrző délutánra az óvodapedagógusok meglepetés műsorral készültek.
Ezt követően a szülőkkel közösen énekeltünk, táncoltunk, majd liba lakomára invitáltuk a jelenlévőket.

A nap zárásaként a lámpás felvonulással a jó cselekedeteket jelképező fényt kívántuk eljuttatni mindenkihez.

További információk a Zöld Titkok Kastély Tagóvoda Facebook oldalán

vissza


Copyright - Szuhakálló Önkormányzata - Készítette: Humán Kft. – normál nézet