Szuhakálló - Hírek

FőoldalTelepülésünkÖnkormányzatIntézmények


Önkormányzati hírekIntézmények hírei

Hírek - Intézmények hírei

VIII. Gárdonyi Napok

(Gárdonyi Géza Tagiskola)

A 2017/2018-as tanévben immár 8. alkalommal került megrendezésre a Gárdonyi Napok programsorozat.


A május 30 - június 1 közötti három napban a tanulók tanulmányi, sport-, ügyességi- és művészeti vetélkedőkön, kultúrális fellépéseken, műsorokon vehettek részt.

Az első napon a hagyományos Jótékonysági Gálán a gyerekek és felkészítőik ügyesen ötvözték a népi hagyományokat, a népzenét, népi éneket, táncot a versekkel, színdarabbal, a modern tánc világával.

A második nap délelőttjén az aszfaltrajzverseny alkotásai töltötték meg az Iskola utat. Délután a már hagyományosnak mondható történelmi vetélkedőre került sor. A különböző feladattípusok és fejtörő feladványok sok gondolkodást és ötletelést igényeltek, azonban a gyerekek nagyon élvezték a versengést, és rendkívül jól szerepeltek.
A zsűri az első három helyezettet könyvjutalomban részesítette.

Az alsósok részére a kazincbarcikai Egressy Béni Művelődési Központ és Könyvtár szervezett foglalkozást.

A harmadik nap - mely egyben gyermeknapi program is volt - A közkedvelt Színek harca vetélkedővel vette kezdetét.

Délután a szülők is bekapcsolódtak a programfolyamba. Az iskola udvara adott helyet az "Osztályok Főzőversenyének" .
A főzőverseny a kreatív szülők terepe, egyre egyedibb ételek, presztizsértékű alkotások ösztönözték az osztályközösségek versenyét.

Desszertként az önkormányzat ajándéka - valamennyi gyermeknek egy 2 gombócos fagyi - szolgált.

Támogatóinknak köszönjük, hogy a gárdonyis diákok tartalmas programjainak megvalósítását munkájukkal, hozzájárulásukkal segítették.

További információk a Gárdonyi Géza Tagiskola Facebook oldalán; és a www.amiiskolank.hu oldalon.

vissza


Copyright - Szuhakálló Önkormányzata - Készítette: Humán Kft. – normál nézet