Szuhakálló - Hírek

FőoldalTelepülésünkÖnkormányzatIntézmények


Önkormányzati hírekIntézmények hírei

Hírek - Intézmények hírei

Felsős kirándulás Hevesben

(Gárdonyi Géza Tagiskola)

A felső tagozatos osztályok idei közös tanulmányi kirándulásuk során Heves megyébe látogattak.


Az első úticél a Bélháromkői cisztercita apátság volt. A román és a gótikus jegyeket tükröző templomban láthattuk a művészettörténetből tanult jellemzőket.

Egerben, a megyeszékhelyen az utunk először a Minarethez vezetett, ahol a többség leküzdötte a torony 97 lépcsős magasságát.
A marcipán múzeum boltjában finom édességeket vásároltunk ajándékba. Az időjárás nem kedvezett a kirándulásnak. Esőben közelítettük meg a várat, ahol már vártak minket a múzeumi órákra. Az egyik csoport a végvári életbe kapott betekintést, a viseleteket próbálhattak fel az érdeklődők. A másik csoport egy stratégiai játékban mérte le történelmi tudását.
Ezután megkoszorúztuk iskolánk névadójának, Gárdonyi Gézának a sírját.

A tervezett strandos délután a hideg miatt elmaradt, ezért multiplex moziba mentünk, ahol a Hófehér és a vadász című filmet tekintettük meg.

A szállásunk Felsőtárkányban volt, ahol felejthetetlen élmények történtek velünk.

Második nap egy új látnivalót tekintettünk meg először. A Bazilika alatt húzódó "Város a város alatt" elnevezésű pincerendszerben kalauzolt minket az idegenvezetőnk. Majd a felszínen folytattuk a városnézést, a Bazilikát jártuk be, megfigyelve a barokk stílusjegyeit. Sétát tettünk a belváros kedves utcáiban, elidőztünk a Dobó téren.

Ebédre Szilvásváradon vártak minket a Fenyő étteremben. A séta és a szabad programot követően a sokak kedvencét, a hegyi bobot próbáltuk ki.

A kiránduláson látottakból, tanultakból csapatonként feladatlapot oldottunk meg, melynek értékelése és jutalmazása már itthon történt.

vissza


Copyright - Szuhakálló Önkormányzata - Készítette: Humán Kft. – normál nézet