Szuhakálló - Hírek

FőoldalTelepülésünkÖnkormányzatIntézmények


Önkormányzati hírekIntézmények hírei

Hírek - Intézmények hírei

Útra keltek a kisgólyák

(Gárdonyi Géza Tagiskola)

Augusztus 31-én, pénteken a kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola mintegy 300 kiselsősének – köztük 21 Gárdonyisnak is – kedves, vidám, szórakoztató ünnepségben volt része, abból az alkalomból, hogy szeptember 3-án először lépik át az iskolák kapuit.


A tíz kazincbarcikai és egy szuhakállói osztály kisdiákjai, szüleik, testvéreik rokonaik kíséretében érkezett az eseményre; majd tanítóik féltő-óvó kíséretében foglalták el, osztályonként, a számukra kijelölt helyeket.

A gyerekeket Szitka Péter polgármester köszöntette, majd az ünnepélyes eskütételre került sor. „Én….. kazincbarcikai gólyafióka, fogadom, hogy jó gyerek leszek, szorgalmasan tanulok….

A napot, amelyen az elsősök kazincbarcikai iskola diákjává váltak, egy-egy kitűzővel és az osztályközösségek számára átadott, sportfelszereléseket tartalmazó ajándékcsomaggal tették emlékezetessé az intézmény és a fenntartó önkormányzatok.

A gyerekek műsorát követően, Fürjes-Gáborné Csépányi Ágnes igazgató asszony üdvözölte az intézményben tanulmányaikat megkezdő diákokat.

A gyerekek nemcsak kitűzővel, sportszerekkel gazdagodtak az est folyamán, hanem meghatározó élményeket is szereztek, melyet a MANDALA együttes meglepetés műsora tett teljessé.

Jó utat kisgólyák! Kívánjuk, hogy szárnyaitok nagyra nőjjenek, és szerencsésen, eredményesen érjétek el hosszú utatok következő állomását, melyhez 8 év múlva, iskolánkból kirepülve érkeztek el.

Az Eseményfotók között található képek forrása a www.amiiskolank.hu. Az O Pont • ONLINE oldaláról elérhető eseményfotók a rendezvény hivatalos képei.

vissza


Copyright - Szuhakálló Önkormányzata - Készítette: Humán Kft. – normál nézet