Szuhakálló - Hírek

FőoldalTelepülésünkÖnkormányzatIntézmények


Önkormányzati hírekIntézmények hírei

Hírek - Intézmények hírei

Ezerszínű Gárdonyi - Nyílt nap leendő elsősöknek

(Gárdonyi Géza Tagiskola)

2013. március 25-én (hétfőn) 9:00 órára érkeztek intézményünkbe azok a tanköteles korú gyermekek a szüleikkel, akik a 2013/2014. tanévben kezdik meg első iskolaévüket.


A nyílt napon változatos programokkal mutattuk be a jövő év kisdiákjainak iskolánkat. Fürjes-Gáborné Csépányi Ágnes igazgató asszony üdvözlő szavait követően, Dr. Herczegné Ruszkai Edit igazgató-helyettes kalauzolta az intézményben a vendégeket.

Az első osztályban a „Színek tánca”- komplex foglalkozáson vehettek részt a gyerekek, majd a tornateremben a „Színek versengése”következett, ahol játékos mozgásgyakorlatokkal, váltóversennyel várta a harmadik osztály a kicsiket.
Az alsó tagozat legnagyobbjai, a negyedikesek, a nagyok ügyességével segítették a „Virágok kavalkádja”kézműves foglalkozáson leendő iskolatársaikat.

A nyílt nap sikeres lebonyolításában közreműködő pedagógusaink: Petrohainé Jáborcsik Ágnes, Kovácsné Strobán Boglárka és a leendő elsős osztályfőnök, Horányiné Jakubiszkó Annamária

Az iskolaválasztás a gyermek életében első felelős döntés, melyet a szülőnek kell meghoznia. Döntésük megkönnyítése érdekében szerveztük a nyílt napot, hogy személyes tapasztalatokat, benyomásokat szerezzenek a Gárdonyiban folyó oktató-nevelő munkáról.

A beiratkozással kapcsolatos fontosabb tudnivalók – Felhívás az általános iskolákba történő beiratásra, Közlemény a beiratkozáshoz szükséges iratokról, Első iskolai felszerelésem – a Tájékoztatók, Hirdetmények között olvashatók.

Az intézményünk életéről, oktatási-nevelési tevékenységéről, mindennapjainkról szóló összeállítás, a nyílt napról a KVTV híradójában készített tudósítás megtekinthető a Galériában, a Videók Között.

A nap képei megtekinthetők a Galériában. (A képek forrása:www.amiiskolank.hu)

vissza


Copyright - Szuhakálló Önkormányzata - Készítette: Humán Kft. – normál nézet