Szuhakálló - Hírek

FőoldalTelepülésünkÖnkormányzatIntézmények


Önkormányzati hírekIntézmények hírei

Hírek - Önkormányzati hírek

Létrejött a Szuhakállói Közös Önkormányzati Hivatal

Vadna, Sajógalgóc, Sajóivánka és Szuhakálló községi önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2012. november 30-án tartott ünnepi ülésén, a települések polgármesterei aláírtál a 2013. január 1- jével létrejövő Közös Önkormányzati Hivatal megállapodását és alapító okiratát.


A 16:00 órakor kezdődő eseménynek a Gárdonyi Géza Tagiskola volt a helyszíne. A községek polgármesterei felszólalásaikban hangsúlyozták, hogy a négy település a törvényi kötelezésnek eleget téve, hónapokig tartó előkészítő munka és tárgyalássorozat eredményeképpen jutott el a megállapodás megkötéséig.

Dávid István Szuhakálló polgármestere, az esemény nyitóbeszédben kiemelte, hogy a négy község, egy olyan közös hivatali struktúrát kíván létrehozni, kialakítani és működtetni, ahol a társult önkormányzatok jó együttműködésén, egymás érdekeinek kölcsönös tiszteletben tartásán, megértésén alapuló, konszenzusra, korrektségre, közösen elfogadott szabályozó rendszerre épülő együttgondolkodás, együttes tevékenykedés jöhet létre; ahol egyik település sem kíván vélt, vagy valós helyzeti előnyére alapozva, a többi kárára pozícióba kerülni és érdeket érvényesíteni.

Bencze Péter Vadna polgármestere hangsúlyozta, hogy a lehető legjobb megoldást választotta az adott keretek határai között a négy önkormányzat, amikor szövetségest keresett egymásban, amikor a közös hivatal létrehozása mellett foglaltak állást. Elmondta, hogy Vadna, Sajógalgóc és Sajóivánka között évtizedek óta ismert az a jó együttműködés, amely reményeik szerint a Szuhakállói Közös Önkormányzati Hivatal fenntartása során is jellemző lesz.

Seszták Ottó Sajóivánka polgármestere szerint, a négy község azonos adottságokkal, helyzettel rendelkezik, hasonlóak a gondjaik, problémáik. Mindez garanciája lehet annak, a közös önkormányzati hivatal működtetése során is az önkormányzatiság alapértékeinek, elveinek érvényesülése, tiszteletben tartása megvalósulhat együttműködésük során.

Bartus József Sajógalgóc polgármestere kiemelte a személyes kapcsolatok, a megértés, a barátság fontosságát, mely közös munkájukhoz elengedhetetlen. Elmondta, hogy az önkormányzatok, a képviselő-testületek, a polgármesterek munkája sikerességének meghatározó tényezője, a jól működő hivatali szervezet.
Véleménye szerint – mely egyben a döntéshozók egyöntetű álláspontja is - a Szuhakálló, Vadna, Sajógalgóc és Sajóivánka községek, Szuhakálló székhellyel, Vadna állandó kirendeltséggel létrejövő közös önkormányzati hivatala, képes lesz ennek az elvárásnak megfelelni.

A polgármesterek tájékoztatták a képviselő-testületeket, hogy a közös önkormányzati hivatal vezetésével, egyhangú döntésükkel, Dr. Herczeg Tibor címzetes főjegyzőt kívánják megbízni.

Az ünnepi testületi ülés képei megtekinthetők a Galériában és az O Pont • ONLINE oldalán az eseményfotók között.

2012.12.01. (forrás: PMH)

vissza


Copyright - Szuhakálló Önkormányzata - Készítette: Humán Kft. – normál nézet