Szuhakálló - Hírek

FőoldalTelepülésünkÖnkormányzatIntézmények


Önkormányzati hírekIntézmények hírei

Hírek - Önkormányzati hírek

Szuhakállói tehetség kiállítása

Simkó Fanni alkotásaiból nyílt tárlat a Gimi Galériában november 10-én délelőtt, adta hírül az Opont, a kazincbarcikai hírportál.


A kiállítást Neszádeli Gyula bőrműves, népművelő nyitotta meg, aki beszédében kiemelte: „Fanni fiatal kora ellenére már saját stílussal rendelkezik, s már messziről megismerni, hogy az alkotás az övé. Különleges, ahogy a bőrt és a féldrága köveket kombinálja, igazából ez lett a védjegye.”

Simkó Fanni életének a kézművesség mindig része volt, s ez ma sincs másként. Már gyermekkorában erre az útra lépet, s azóta sem tudja e nélkül elképzelni életét. Nyolcéves volt, mikor egy kézműves játszóházban elkészítette élete első bőrkarkötőjét, melyből rögtön szerelem lett. Az alkotó idén elnyerte az „Év ifjú mestere” címet a fővárosban 29. alkalommal megrendezett Mesterségek Ünnepén, szeptemberben részt vett a milánói expón, illetve a közeljövőben Svájcban is megmutatja tehetségét.

A megnyitón részt vett Klimon István alpolgármester is, aki kiállítás végén virágcsokorral köszöntötte a népművészt. Simkó Fanni saját tervezésű ékszereit, öltözék-kiegészítőit - melyen fellelhetőek a hagyományos magyar motívumok is - november 25-éig tekinthetik meg a Gimi Galériában.

2015.11.11. (forrás: Opont)

vissza


Copyright - Szuhakálló Önkormányzata - Készítette: Humán Kft. – normál nézet