Szuhakálló - Önkormányzat

FőoldalTelepülésünkIntézményekHírek


Képviselő-testületKözös ÖNK. HivatalKözérdekű adatok

Közös Önkormányzati Hivatal - Ügykörök

Hatósági ügyek - Hagyatéki ügyek

Szervezeti egység: Szuhakállói Közös Önkormányzati Hivatal Szuhakállói Székhely


A hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. törvény szabályozza az ember halálával bekövetkező hagyatékátszállást az örökösként érdekelt személyeknek és a hagyaték egyes vagyontárgyaira, vagyoni részhányadára való öröklési jogcímüknek a megállapításával.

A hagyatéki eljárásban az illetékességet az örökhagyó utolsó belföldi lakóhelye, ennek hiányában az örökhagyó utolsó belföldi tartózkodási helye, az előző kettő hiányában az örökhagyó belföldi elhalálozásának helye; továbbá az első három feltétel hiányában a hagyatéki vagyon fekvésének helye alapozza meg.

A hagyatéki eljárás akkor indul, amikor a jegyző a halottvizsgálati bizonyítvány alapján, ennek hiányában a holtnak nyilvánító vagy a halál tényét megállapító végzés hiányában, továbbá olyan személynek a bejelentése alapján, akinek a hagyatéki eljárás megindításához jogi érdeke fűződik, az örökhagyó haláláról értesül.

A jegyző az eljárás megindulását követő nyolc napon belül megkezdi a leltározást.

A hagyatékot leltározni kell:
a) a hagyatékban belföldön fekvő ingatlan van, belföldi cégjegyzékbe bejegyzett társaságban, illetve szövetkezetben fennálló tagi (részvényesi) részesedés van, lajstromozott vagyontárgy van, a törvényben megállapított öröklési illetékmentes értéket (300 ezer forint) meghaladó értékű ingó vagyon van,
b) a jegyző vagy a közjegyző rendelkezésére álló adatok alapján valószínű, hogy a bejelentett hagyatéki tartozások meghaladják a hagyaték értékét,
c) az öröklésben érdekeltek kérelmére is.
Leltározni kell akkor is, ha az örökösként érdekelt öröklési érdeke veszélyeztetve van és méhmagzat, cselekvőképtelen, valamint korlátozottan cselekvőképes kiskorú, cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes nagykorú, ismeretlen helyen lévő személy, ügyeinek vitelében akadályozott természetes személy, a Magyar Állam. A hagyatékot akkor is leltározni kell, ha az örökhagyó végintézkedésével alapítvány létesítését rendelte el.

A leltározást a jegyző végzi az erre a célra rendszeresített, külön jogszabályban megállapított nyomtatvány kitöltésével. A leltárt 30 napon belül el kell készíteni, e határidőt pedig attól a naptól kell számítani, amikor a jegyző a kötelező leltározás alá eső vagyontárgyról vagy a leltár felvételét kötelezővé tevő tényről, körülményről okiratból tudomást szerzett. Nem teljes leltár esetében jelezni szükséges, hogy a jegyző mely hiányok pótlására milyen határidőn belül képes.

A leltárba felvett ingatlan értékét az ingatlan fekvése szerint illetékes települési önkormányzat jegyzője által kiállított adó- és értékbizonyítványban foglaltakkal egyezően kell feltüntetni.
A hagyatéki leltár tartalmát képező adatok megállapítása érdekében meghallgatás tartható, amelynek idejéről és helyéről értesíteni kell az ismert öröklésben érdekeltet.

A hagyatéki eljárás során a hagyatéki előadói - amennyiben a halottvizsgálati bizonyítvány, vagy egyéb okirat alapján megállapították az örökhagyó halálát - az öröklésben érdekelt felet értesítik a hagyatéki eljárás megindításáról, s egyben a hagyatéki leltár tartalmának megállapítása céljából tartandó meghallgatás időpontjáról.

A hagyatéki meghallgatásra a leltár pontos elkészítése miatt az értesített személynek célszerű magával hoznia:
- halotti anyakönyvi kivonatot (és annak fénymásolatát),
- írásbeli végintézkedést (végrendeletet), illetve öröklési szerződést, tartási szerződést,
- fel nem vett nyugdíj esetén nyugdíjszelvényt,
- fel nem vett járandóság (munkabér, táppénz) esetén igazolás a munkahelytől,
- ingatlan esetén ingatlan-nyilvántartási adatokat (helyrajzi szám, fekvés, művelési ág, tulajdoni hányad, jogcím, stb.) tartalmazó okiratot (földhivatali kijegyzés, tulajdoni lap, adásvételi szerződés, földhivatali határozat stb.),
- biztosítási kötvényt, szerződést,
- gépjármű, utánfutó forgalmi engedélyét,
- fenntartásos takarékbetétkönyvet, takaréklevelet, kötvényt, kincstárjegyet, értékpapírt stb.,
- kárpótlási jegyet, vagyonjegyet, részjegyet,
- lakossági folyószámla, devizaszámla, egyéb - pénzintézetnél vezetett – számla kivonatát,
- nyugdíjpénztári tagságot igazoló okiratot,
- gazdasági társaság (Kft., Bt., stb.) esetén társasági szerződés vagy cégbejegyzés kivonatát,
- temetési számlákat.

A hagyatéki leltár felvételét követően a leltár az illetékes közjegyző részére megküldésre kerül, aki dönt a hagyaték tárgyában.

Ügyintézők:

Fazekas Józsefné hivatal@szuhakallo.hu;
48/352-081;
Pál Lajosné hivatal@szuhakallo.hu; vadnapm@legnet.hu
48/352-081; 48/505-212.





További ügykörök

vissza


Copyright - Szuhakálló Önkormányzata - Készítette: Humán Kft. – normál nézet