Általános Iskola hírei |
A 7. osztályosok 2008. június 2-3-án kétnapos tanulmányi kiránduláson vettek részt. Első nap megtekintették Ópusztaszer nevezetességeit. A Feszty-körkép elbűvölte a gyerekeket. A XIX. századi mezőváros életét bemutatót panoptikum sok új látnivalót jelentett. Ezt követően hagyományos mesterségekkel ismerkedhettek meg, próbálhatták ki ügyességüket a merített papír gyártása, agyagozás és nádsíp készítése közben. Látogatást tettek Móra Ferenc korának általános iskolájában. A honfoglalás korát idéző lovasbemutató feledhetetlen élménnyé vált.
Az szegedi Ifjúsági és Sport Hotelben szálltak meg a kirándulók. Szobáik elfoglalása után a diákoknak meglepetés programban volt részük. Az egyik tanuló hozzátartozói bowling- és tekepályát béreltek részükre, ahol 19:00-21:00 óra között, kizárólagosan, csak ők szórakozhattak, ismerkedhettek meg ezekkel a sportágakkal. A napot éjszakai szegedi, Tisza-parti séta zárta.
Másnap a gyerekek első útja a Dómba vezetett, melynek monumentalitása lenyűgözte őket. A Móra Ferenc Múzeum, a Fekete Ház Múzeum sok-sok érdekességet tartogatott számukra. A kirándulás zárását a Vadaspark megtekintése jelentette. Igazi kuriózum volt, hogy csak a szuhakállói diákok számára tették látogathatóvá, az országos híradásokból is megismert aranysakál (nádi farkas) kölyköket.
A gyerekek fáradtan, de számos új ismerettel, élménnyel gazdagodva a késő esti órákban értek haza.
[Vissza]