Általános Iskola hírei |
A Gárdonyi Géza Tagiskola 3. osztályos tanulói 2008. jún. 5-én tanulmányi kiránduláson vettek részt a Mátrában. Első állomásuk hazánk legmagasabb pontja, az 1014 m magas Kékes-tető volt, ahonnan az ország leghosszabb (1,8km) sípályája is indul.
Rövid kitérővel ellátogattak Parádsasvárra. Sajnos a Parád Kristály Manufaktúra üveggyára ma már nem üzemel, de a helyi magán műhelyekben szívesen fogadják az érdeklődő látogatókat. Itt a gyerekek megismerkedhettek az üvegcsiszolás, üvegfúvás, gyártás műveletével, majd értékes ajándékokat vásároltak szeretteiknek , melyekbe egyedi igény szerint mindenkinek gravíroztak.
Tovább folytatva az utazást már az avarok idején is említett 296 m magas Várhegyen, a romjaiban is lenyűgöző látványt nyújtó Siroki Vár megmászása következett.
A vártúra után minden gyereknek jól esett a tufába vájt borospincék sokaságáról híres Szépasszonyvölgy szívében elhelyezkedő Kulacs Csárda Panzió éttermében elfogyasztott ebéd, majd rövid séta.
A délutáni program első állomásaként Egerben Az egri csillagok szerzőjének és egyben iskolánk névadójának egykori lakóházát és 4000 kötetes könyv gyűjteményét tekintették meg.
A Várban Az egri csillagok című könyv élményeit felidéző panoptikumban a gyerekek átélhették a "kor" eseményeit. Gárdonyi Géza sírjánál tisztelettel adóztak a magyar irodalom legkiemelkedőbb alakjának emléke előtt.
Európa legészakibb török kori emléke a 40m magas Minaret a 97 csigalépcsővel még a legedzettebbeket is próbára tette.
A Dobó István téren Európa egyik legszebb barokk építménye, a Minorita templom megtekintése következett. Majd rövid sétával Magyarország egyik legnagyobb temploma a 93m hosszú, 53 méter széles Egri Bazilika megtekintése és orgonazenéje tette teljessé ezt a napot.
A kirándulás zárásaként a gyerekek ellátogattak a Szent István Rádió stúdiójában, ahol Simon György főszerkesztő kalauzolásával betekintést nyerhettek egy élő rádióadás sugárzásába és a rádiós szakma rejtelmeibe.
A kirándulók késő este fáradtan, de sok-sok élménnyel gazdagodva tértek haza Szuhakállóba.
Az osztály nevében külön köszönet Kriston Tamás kísérő pedagógus segítő munkájáért.
[Vissza]