Általános Iskola hírei |
November 22-én, a kazincbarcikai Egressy Béni Művelődési központban 5. alkalommal köszöntötték az évben kiemelkedő eredményt elért diákokat és felkészítő pedagógusaikat.
A Gárdonyi Géza tagiskolából Tari Balázs 8. osztályos tanulója és osztályfőnöke Suga László részesült ebben az elismerésben.
Balázs első osztályos korától kitűnő a tanulmányi eredménnyel rendelkezik. Szinte mindenre kiterjed az érdeklődési köre: a grafikai képzéstől a matematikai, logikai gondolkodás magas szintű képviseletéig. Kiemelkedő ismeretekkel rendelkezik a számítástechnika területén is. 5. osztályos korától rendszeresen vesz részt magyar nyelvi, matematikai, informatikai, angol nyelvi, majd kémiai, biológiai szakirányú versenyeken, amelyeken mindig a megyei fordulók első három helyezettje között található. A tagintézmény hírnevét öregbítő diákok közül is kitűnik tehetsége, képességei, szorgalma által.
A Gárdonyi Géza Tagiskola nevelőtestülete által alapított „Az év tanulója” kitüntető címet három alkalommal nyerte el.
A 2009/2010-es tanévben elért versenyeredményei a körzeti fordulókon túlmenően:
Teleki Pál Földrajz-Földtan Verseny megyei 1. hely; országos 7. hely
- Bendegúz Nyelvész Országos Verseny megyei 1. hely (az országos fordulón egyéb, egyidőben rendezett versenyen való szereplése miatt nem tudott részt venni);
- Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei Helyesírási Verseny megyei 3. hely;
- Megyei Biológia Verseny 5. hely;
- Angol nyelvi Verseny megyei 1. hely;
- Zrínyi Ilona Levelezős Matematika Verseny megyei 8. hely
- Infomecss csapatverseny 1. hely.
[További fotók az O Pont • ONLINE weboldalán]
[Vissza]