Általános Iskola hírei |
A tagintézményben hagyománynak számít, hogy az iskola diákjai a tavasz kezdetén jótékonysági célú gálaműsor keretin belül mutatják meg tehetségüket szüleik, valamint a rendezvényen megjelenő érdeklődők, vendégek előtt.
A gyerekek változatos, színvonalas műsorszámokkal szórakoztatták a megjelenteket, mintegy 2 és fél órán keresztül. A repertoárban az ovisok vendégfellépése után, modern és társastánc, népi ének és népzene, dramatikus játék, színdarab, hangszeres zene, vers- és prózamondás, angol nyelvű ének sőt még aerobic bemutató és hastánc is szerepelt.
A gyerekek lelkesedésének és felkészítő pedagógusaik elkötelezett munkájának eredményeképp, az est műsorának összeállítása során a bőség zavarával szembesültek a szervezők. A gyerekeket Petrohainé Jáborcsik Ágnes, Horányiné Jakubiszkó Annamária, Suga Lászlóné, Orbán Mária, Orbán Zita, Kriston Tamás, Dr. Herczegné Ruszkai Edit és Hegedűs Andrea pedagógusok készítették fel, de az intézmény valamennyi dolgozója (dekoráció, felügyelet, hangosítás, stb.) hozzájárult az est sikeréhez.
A Diákönkormányzat ötletes, kedves ajándéktárgyakkal készült a Húsvéti vásárra.
Azt est belépő- és támogatójegyekből, „vásárfiák” értékestéséből származó bevétele, a Diákönkormányzat költségvetését gazdagítja, melynek célja az iskola oktatási feltételeinek javítása.
Az iskola közössége, a fellépő gyermekek nevében ezúton is köszönjük a Gálán megjelent kedves vendégeink támogatását, a sok tapsot, mellyel a tanulók produkcióit jutalmazták.
Videók:
[Vissza]