Általános Iskola hírei |
A 2006/2007. tanévben útjára indult, Gárdonyi Géza életét és műveit feldolgozó levelezős- és műveltségi verseny, 2011. évi fordulójának döntőjére, május 20-án, 14:00 órától került sor a tagiskolában. A levelezős versenyre a Kistérség településeiről (Kazincbarcika, Felsőnyárád, Ragály, Aggtelek, Szuhakálló) 12 csapat nevezett, 60 tanulóval.
A Műveltségi vetélkedőn két kategóriában, 10 csapat vett részt.
A versenyt Dr. Herczegné Ruszkai Edit tagintézmény-vezető, a vetélkedő ötletgazdája, útra indítója és szervezője nyitotta meg. A megmérettetésen 4 tagú zsűri felügyelte a versengőket: Untenerné Márton Ágnes a Kazincbarcika Városi Polgármesteri Hivatal Intézményirányító Osztályának osztályvezetője elnökletével; Bazsó Bertalanné igazgató asszony, Molekné Kőrösi Beatrix a Kazincbarcikai Városi Könyvtár vezetője és Harnócz Zsuzsa a Kazincbarcika Városi Polgármesteri Hivatal Intézményirányító Osztály munkatársának segítségével.
A tanulóknak 5 fordulóban, változatos feladatokat kellett megoldaniuk a délután folyamán. A legsikeresebb versenyszám Az egri csillagok egy-egy szereplőjének jelképes ruházatába való öltözés volt; míg az activity állította a legnagyobb fejtörés elé a legtöbb csapatot.
A versenyző csapatok lelkesen, ügyesen vettek részt a vetélkedő feladataiban, s adtak számot a tudásukról. A levelezős versenyen és a műveltségi vetélkedőn szerzett pontszámok összesítésével az aggteleki és a ragályi iskolások csapata került ki győztesen kategóriájából.
Az első helyezettek csapatok egy egri jutalomkiránduláson vehetnek részt, a második helyezett csapatok tagjai mozi látogatást nyertek Miskolcra, míg a harmadik helyezettek a népszerű „Beugró” c. műsor társasjáték változatával gazdagodtak.
A Gárdonyi Napok következő programja: 2011. május 20. (péntek)
14:00-17:00: Női kispályás labdarúgótorna a Kastélykertben
14.00-17.00: Osztályok főzőversenye a Kastélykertben
[Vissza]