Általános Iskola hírei


Tanévzáró

A Gárdonyi Géza tagiskola közössége a 2010/2011. tanévet, a 2011. június 17-én megrendezett ünnepséggel zárta. Dr. Herczegné Ruszkai Edit igazgatóhelyettes, tagintézmény-vezető ünnepi beszédében felidézte az eltelt tanítási év legfontosabb eseményeit, mérleget vont a tanévben végzett tevékenységekről. Elmondta, hogy komoly munkát tudhatnak maguk mögött: mely során együtt terveztek, dolgoztak, izgultak és örültek a sikereknek a diákokkal, szülőkkel.
Megköszönte a nevelőtestület, a szülői közösség munkáját, segítségét; a fenntartó, valamint az anyagi támogatást nyújtó szponzorok támogatását.
A tanulóknak kikapcsolódást, pihenést, feltöltődést kívánta a nyárra a szeptemberi viszontlátásig.
A jeles és kitűnő tanulmányi eredményt elért diákok részére az elismerő okleveleket és a jutalomkönyveket Bazsó Bertalanné igazgató asszony adta át.
A tantestülete döntése értelmében az elismerő okleveleken és könyvjutalmakon kívül nevelőtestületi, igazgatói és osztályfőnöki dicséretekkel is jutalmazásra kerültek a legjobbak.
Nevelőtestületi dicséretben részesült:
Dávid István Dávid 7. osztályos tanuló;
Matisz Dóra 8. osztályos tanuló,
Stíber Dorina 8. osztályos tanuló.
Igazgatói dicséretben részesült: Kiss Csenge 6. osztályos tanuló.
A 2010/2011. tanévben a Gárdonyi Géza Tagiskolában az Év tanulója címet a nevelőtestület döntése szerint: Tari Balázs 8. osztályos tanuló kapta.
A tanévben egy új kitüntetés alapítására is sor került: ez a Gárdonyi-díj. A díjat azon tanulók kapják meg, több éven keresztül, sikeresen, eredményekben gazdagon képviselik iskolát a tanulmányi versenyeken, ezzel öregbítve az intézmény jó hírnevét. Szorgalmukkal, példamutató magatartásukkal mintaként szolgálnak diáktársaik számára.
A Gárdonyi-díjhoz díszoklevél és ajándék társul, amelyhez az anyagi fedezetet Szuhakálló község önkormányzata biztosította.
A 2010/2011. tanévben először átadásra kerülő Gárdonyi-díj tulajdonosa – nevelőtestület döntése értelmében - : Tari Balázs.
Balázs kitűnő tanulmányi eredményével, szorgalmával, példamutató magatartásával, a tanulmányi versenyeken elért eredményeivel, kulturális rendezvényeken való szereplésével, közösségi munkájával érdemelte ki az elismerést.
Jó nyarat Gárdonyi!



































































































































































































[Vissza]