Községháza hírei |
Önkormányzatunk immár 5.alkalommal rendezte meg a Községháza előtt található téren az ún. "Községi Karácsony" ünnepséget, melynek keretei között igyekezett a Karácsonyt emlékezetessé tenni a falu lakói számára.
A rendezvény 2003. december 19-én 11 órától került lebonyolításra. Polgármester úr köszöntő szavait az óvodások és az általános iskolások kedves műsora követte. A Rozmaring Népdalkör évek óta szereplője minden települési eseménynek, így december 19-én is hozzájárultak fellépésükkel az ünnepléshez. A helyi Ifjúsági Kórus első alkalommal vett részt a Falu Karácsonyon.
Az intézmények tanulóit és a községből megjelenteket a Polgármesteri Hivatal dolgozói látták vendégül. A gyerekeknek szaloncukorral, pogácsával, meleg teával kedveskedtek; a felnőtteket ezen túlmenően forralt bor is várta. Az ünnepségen résztvevő mintegy 300 fő tartalmas perceket töltött együtt a közelgő Karácsony jegyében.
Az önkormányzat a "Községi Karácsonyon" túl, a falu valamennyi háztartásába, és valamennyi óvodás-, iskolás gyermek részére szaloncukrot juttatott el ajándékként.
A község lakosai részéről érkező jókívánságok, üdvözlőlapok mellett 2003. karácsonyán az önkormányzat, a település is részesült ajándékban: Tölczéky Ferenc festőművész az 1952-es szuhakállói bánya vízbetörést megörökítő festményét adományozta a településnek.
A karácsonyi ünnepeket a község sok lakója nemcsak családja, rokonai, barátai körében töltötte, hanem a részt vettek az éjféli- és karácsonyi misén is.
A helyi görög-katolikus templom ünnepi díszbe öltözötten várta a miséken megjelenőket.
[Vissza]