Községháza hírei


Aranymise a görög-katolikus templomban

Farkas Olivér görög-katolikus esperes, pappá szentelésének 50. évfordulóján a hívek és paptársak nagyszámú jelenléte mellett ( 25 egyházi méltóság és mintegy 700 hívő ) tartotta aranymiséjét a szuhakállói görög-katolikus templomban 2004. július 7- én, 16 órától.

Esperes urat jubileuma alkalmából köszöntötték az egyházi és világi élet képviselői, így többek között: Tinyó Ottó polgármester, Csiszárik János egyházi képviselő, Mishinger Ferenc római katolikus plébános, Gunda Ferencné a helyi Rózsafűzér Társulat nevében, Béres Miklós helynök, Dobos András kispap, Tóth Gabriella a templomi ifjúsági kórus tagja, valamint Tamási József egyházi képviselő.

Farkas Olivér papi pályafutásának 50 évéből 41 évet Szuhakálló községben töltött, itt él családjával, a község életének aktív formálója, résztvevője volt. A település valamennyi korosztályához genarációkon át kötődik, az emberi lét valamennyi fontos állomásán keresztül.

Esperes úr aranymiséje egyben az aktív papi szolgálattól való búcsúzást is jelentette. 50 év áldozatokkal teli lelkiismeretes szolgálat után a jól megérdemelt nyugdíjas évek következnek, Szuhakálló községben. Esperes úr ugyanis a településen marad, itt vásárol családi házat. A község díszpolgáraként továbbra is aktív részese lesz a közéletnek.

 
 

[Vissza]