Községháza hírei |
Az Önkormányzat képviselő-testülete 2004. szeptember 15-én tartotta soron következő nyílt ülését. A képviselő-testületi ülésen az önkormányzati képviselők több fontos kérdésben hoztak döntést.
A képviselő-testületi ülésen került napirendre az " Információs Technológia az Általános Iskolában" pályázati elnyert támogatás felhasználása illetve a Regionális Operatív Fejlesztési program kereti között benyújtott pályázat fenntartása közötti választási kényszer. Hossza vita után a képviselő-testület úgy döntött, hogy a már elnyert, mintegy 62 millió Ft-os IKT pályázati támogatás visszamondásával a ROP-os pályázat továbbvitele mellett döntött. A döntés indoka elsősorban a nehezen biztosítható önrész, illetve az volt, hogy a ROP-os pályázat nyerése estén a teljes körű bővítés megoldható, míg az IKT-s pályázatból csak az új tantermeket magába foglaló szárny felépítése valósulhat meg.
A további napirendek tárgyalása során a képviselő-testület módosította a 2004. évi költségvetéséről szóló rendeletét, elfogadta az önkormányzat 2004. I. félévi költségvetési beszámolóját.
A képviselők tárgyalták a 2004. évi 6%-os bérpolitikai intézkedés önkormányzati végrehajtásának lehetőségét. Hosszas vita után arra az álláspontra helyezkedtek, hogy az önkormányzat költségvetési helyzetére tekintettel erre nincs lehetőség. Tehát az önkormányzat és intézményei alkalmazásában álló közalkalmazottak 2004-ben nem részesülnek bérfejlesztésben.
A képviselő-testület döntött a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíjpályázati rendszer 2005. évi fordulójához való csatlakozásról, a pályázati felhívások kiírásáról. Az önkormányzat az ösztöndíjpályázati rendszer létrehozásától minden évben csatlakozott hozzá. Ennek eredményeképp 3-5 fő rászorult főiskolás részesült évente jelentős anyagi támogatásban.
A pályázati támogatás igénybevétele szempontjából szociálisan rászorultnak az tekinthető, akinek családjában az egy főre eső jövedelem az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 120%-át nem haladja meg. A Bursa Hungarica-val kapcsolatos dokumentáció letölthető a honlap Önkormányzati portáljából, Nyomtatványok menüpont alatt.
Az önkormányzat a 2004. december 31-ig, továbbra is részt vesz az iskolatej akcióban. Ennek eredményeképp minden általános iskolás napi 2 dl ingyen tejhez jut. Bár szeptembertől az óvodásokra is kiterjed az iskolatej-akció hatálya, de a kis mértékű támogatás ( 5 Ft/dl ) miatt, ezt az önkormányzat nem veszi igénybe.
Indítványok, javaslatok napirendi pont keretei között a képviselő-testület hozzájárult a Múcsonyban található fogorvosi rendelő padlóburkolata cseréjének költségeihez, a társult önkormányzat által kimutatott nagyságrendben.
Szuhakálló község Önkormányzata saját halottjává nyilvánítja a 2003. szeptember 9-én elhunyt Varga Józsefet, aki 9 évig volt Múcsony és Szuhakálló közös Tanács tanácselnöke.
A képviselő-testületi ülések jegyzőkönyvei az Önkormányzati portálban letölthetők.
[Vissza]