Községháza hírei


Beszámoló képviselő-testületi ülésről (2004.09.20.)

Az Önkormányzat képviselő-testülete 2004. szeptember 20-án rendkívüli nyílt ülést tartott, melynek indoka, az iskolabővítésre irányuló pályázatok megvalósíthatóságának újratárgyalása volt.
A képviselő-testület hosszas vita és mérlegelés után úgy döntött, hogy mégiscsak az " Információs Technológia az Általános Iskolában" pályázati elnyert támogatás felhasználásával valósítja meg az intézmény bővítését. Ezzel párhuzamosan a Regionális Operatív Fejlesztési program kereti között benyújtott pályázatát a képviselő-testület visszavonta. A képviselő-testület felhatalmazta az IKT-s pályázat támogatási szerződésének megkötésére a polgármestert.

Az intézmény 2005 tavaszán kezdődő bővítése során új szárny épül a meglévő épülethez, melyben 5 tanterem, szertárok, igazgatói, tanári szobák kapnak helyet. A kivitelezésnek 2005. szeptemberére el kell készülnie, így az új tanévet már az egyműszakos oktatás keretei között kezdhetik meg a gyermekek.
A képviselő-testület a döntés meghozatala során mérlegelte azt a kötelezettséget, melyet az iskolabővítés megvalósítása érdekében felvállalt. 2005-ben 15 millió forint önrész biztosítása szükséges a beruházáshoz. Tekintettel az önkormányzat rendkívül kedvezőtlen költségvetési helyzetére, az iskolabővítés végrehajtása az elkövetkező évekre meghatározza az önkormányzati működés minden területét. Az önkormányzattal kapcsolatban álló valamennyi szereplőtől - lakosság, alkalmazottak, ellátottak, külső partnerek - ez nagyfokú megértést, toleranciát igényel.

A képviselő-testületi ülések jegyzőkönyvei az Önkormányzati portálban letölthetők.

[Vissza] Önkormányzati portál