Községháza hírei |
Az Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. november 13-án ismét megrendezte az Idősek Estjét. Az eseménynek az Általános Iskola tornaterme adott otthont.
A község 65. életévét betöltött, mintegy 170 lakosa közül, majdnem százan tudták elfogadni az önkormányzat meghívását.
Az est köszöntéssel, ünnepléssel kezdődött. Tinyó Ottó polgármester üdvözölte a megjelenteket és tolmácsolta a képviselő-testület jókívánságait. A képviselők nevében Váncza Györgyné, a Szociális és Egészségügyi Bizottság tagja, meleghangú beszédében méltatta az ünnepelt korosztályt, és hívta fel a figyelmet a fiatalok, a gyermekek, az unokák kötelességére: a szeretetre, a törődésre.
Mertusné Varga Katalin óvónő - aki egyben képviselő-testületi tag is – felkészítésében az ovisok szavalata, éneke csalt mosolyt a nagyapák, nagymamák arcára.
A helyi általános iskolások részéről Tamás Judit és Szotáczki Fruzsina előadásában megható, mély érzéseket keltő versek tolmácsolták a község idős lakosai irányába érzett hálát, ragaszkodást. A gyerekek Dr. Herczegné Ruszkai Edit tanárnő útmutatásával adták át, szavalat formájába öntött ajándékukat.
A rendezvény ünnepélyességét tovább emelte, a megjelent legidősebb férfi és nő köszöntése: Tóth Lajosné; Róza néni 98 évesen, míg Üveges Feri bácsi 89 évesen tisztelte meg jelenlétével a rendezvényt.
A jó hangulatról ezt követően, Demjén Gyula és Bajor Zita előadóművészek gondoskodtak. Magyar nótákkal, operettekkel, táncdalokkal szórakoztatták a vendégeket; akik a művészek biztatására bekapcsolódtak az előadásba. Sok-sok régóta ismert; netán rég nem hallott nóta és dal közös éneklése tette felejthetetlenné az estét.
A vacsorára így már jókedéllyel, beszélgetés, nótázás között került sor. Vendégeink bebizonyították, hogy „nemcsak a húsz éveseké a világ”: fiatalokat megszégyenítő tánctudásról, mulatós kedvről tettek bizonyságot, amikor vendégművészeink által kísérve, táncra keltek. Nem okozott gondot a csárdás, a keringő, de még a twist, sőt a rock’n roll sem.
Pihenésképpen azért jól jött a tombolahúzás. A községben működő, vagy az önkormányzattal kapcsolatban álló vállalkozók nagyszámú és nagylelkű felajánlásainak köszönhetően, több mint 40 értékes ajándékcsomag talált gazdára, vendégeink nagy örömére. Ezúton is köszönjük Aleva Ferencné; Bódva Coop Rt ; Dányi Józsefné Dealer Service Kft (Miskolc); Fenyvesi Dezső; Forgács Ferencné; Humán Kft (Kazincbarcika; Kakszi Bt; Margaréta Virágbolt; Matisz és Társa Bt; Májer György; Provideál Kft (Kazincbarcika); Sajóvölgye Takarékszövetkezet; Tamás Lászlóné; Serry Söröző; Zöld Ász Söröző; Zsarnai János és neje támogatását. A rendezvényen a fotókat az OPONT internetes újság munkatársa készítette.
Az est végén az idősek kellemesen elfáradva, a jövő évi viszontlátás reményében tértek haza.
[Vissza]