Községháza hírei


Beszámoló képviselő-testületi ülésről (2005.02.10.)

A Képviselő-testület 2005. február 10-én tartott ülésén lényeges kérdésekben hozott döntéseket.

2005. évi költségvetés:

A képviselők megvitatták a 2005. évi költségvetési rendelet tervezetét, majd azt lényegi módosítás nélkül elfogadták. Az önkormányzat 2005 évi költségvetését 253 M Ft bevétellel és kiadással, valamint 39 M Ft forráshiánnyal határozták meg.

A költségvetésben elsődleges, kiemelt szerepet kapott az Általános iskola bővítésének és az ehhez kapcsolódó egyéb feladatoknak a megvalósítása. Az így megvalósuló beruházás (iskola bővítés, felújítás, taneszközök, bútorzat beszerzése) mintegy 82 M Ft értéket képvisel. Az összköltségből 61 M Ft a pályázati támogatás, a fennmaradó 20 M Ft-ot az önkormányzat saját költségvetése terhére illetve 10 M Ft beruházási hitel felvétellel biztosítja.
A beruházás az önkormányzat fennállása óta a legnagyobb pénzügyi forrást igényli. Ennek a biztosításához, a hitelfelvételen túli saját erőhöz a 2005. évi költségvetés végrehajtása során, rendkívül takarékos és szigorú gazdálkodásra lesz szükség, melynek az elveit- a jegyző ajánlása nyomán- a képviselő-testület meghatározta:

Fentieken túlmenően a képviselők egyhangúan úgy döntöttek, hogy tiszteletdíjuk havi összegét 2005-ben az előző évi juttatás felében ( 10.000 Ft/fő) állapítják meg, ezzel mintegy 1.1 M Ft-ot biztosítva a beruházás önrészéhez.

A költségvetéshez kapcsolódóan a képviselő-testület megállapította a 2005. évi települési szilárd hulladék gyűjtésének és szállításának közszolgáltatási díját, melynek összege 211 Ft+áfa/ szállítási alkalom/110 l-es gyűjtőedény. A szemétszállítás továbbra is ingyenes a településen, annak a költségeit az önkormányzat téríti meg a szolgáltató felé. A közszolgáltatás éves díja egy háztartásra vetítve 12.300 Ft. A községben ingatlantulajdonnal rendelkező magánszemélyek viszont 7.000 Ft kommunális adót fizetnek. Az adóbevétel és a kiadás különbözetét az önkormányzat költségvetése terhére biztosítja.

A képviselő-testület az ülés keretei között meghatározta az önkormányzat 2005. évi kiemelt céljait, elfogadta a 2005. évi közbeszerzési tervet, döntött önkormányzati társulásokban való részt vételről.

A képviselő-testületi ülések jegyzőkönyvei az Önkormányzati portálban letölthetők.

[Vissza] Önkormányzati portál