Községháza hírei |
Tinyó Ottó polgármester kitüntetése Nemzeti Ünnepünk alkalmából
A község polgármesterét Március 15-e alkalmából, a Magyar Köztársaság Belügyminisztere tárgyjutalomban részesítette, 16 éves polgármesteri tevékenységének elismeréseképpen. A tárgyjutalom átadására, a központi ünnepségsorozat részeként, a Belügyminisztériumban került sor, 2006. március 14-én.
„Szuhakálló …Az elmúlt másfél évtized alatt vezetésével jelentős változásokat élt meg.
A gázprogram keretében a lakások 95 százalékába bevezették a gázt. A községi általános iskolát két tanteremmel, tornateremmel bővítették, 2005 évben pedig befejezték teljeskörű felújítását és bővítését a Phare pályázat útján.
Készen állnak a tervek a szennyvízcsatorna építéséhez.
Megvalósult a Polgármesteri Hivatal teljes felújítása. Ugyancsak felújították, korszerűsítették a közvilágítási hálózatot. Sor került az orvosi rendelő rekonstrukciójára … 2000-ben elkészült az I. és II. világháborús – valamint bányász emlékmű.
A településen vezetése alatt évente számos rendezvény valósul meg.
Véleménye szerint a sikeres polgármesterség elengedhetetlen feltétele a településhez, a település lakosaihoz való kötődés, az emberek ismerete.”
[Vissza]