Községháza hírei


Nyugdíjas Találkozó

2011. november 12-én (szombaton) a szuhakállói képviselő-testület a Gárdonyi Géza Tagiskolában látta vendégül a település nyugdíjasait.
Az esemény szervezői néhány órára az önfeledt kikapcsolódás, szórakozás örömét, a gondoktól való megszabadulás lehetőségét biztosították vendégeiknek.
Dávid István polgármester üdvözlő szavai után a legkisebbek – az ovisok – köszöntötték a nagymamákat, nagypapákat; melyet az iskolások összeállítása követett. A vendégek olyan szeretettel fogadták a műsort, amilyen szeretettel, lelkesedéssel és izgalommal készültek a gyerekek az estére. A gyerekek műsorát a Borsod Néptánc Együttes tagjainak fellépése követte.
Évek óta kedves hagyomány, hogy a rendezvényen részvevők közül, a polgármester külön köszönti a legidősebb hölgy- és férfi vendéget. Az idén Csorba Józsefné, Anna néni és Kovács Péter részesült polgármester úr ajándékában.
A rendezvény évek óta visszatérő szereplői Homoki Elemér és népi zenekara. Az együttes magyar nótákkal, slágerekkel, jól ismert operett dallamokkal kedveskedett az est folyamán, közös éneklésre, mulatságra, táncra bíztatva a szépkorúakat.
A vacsorát követően értékes tombola-nyeremények találtak gazdára. A nyereménytárgyak többségét a képviselő-testület tagjai, polgármester úr, jegyző úr ajánlották fel, illetve a Polgármesteri Hivatallal üzleti kapcsolatban lévő cégek vezetői.
A Szuhakállói Önkormányzat tisztelettel köszönti a község azon nyugdíjasait is, akik betegség miatt vagy egyéb oknál fogva nem tudtak részt venni a rendezvényen. Ezúton kíván mindannyiuknak sok erőt, jó egészséget és hosszú, boldog éveket.



[További képek az O Pont • ONLINE oldaláról]

[Vissza]