Rendezvények - A művelődés hete a tanulás ünnepe Magyarországon |
A megnyitón Tinyó Ottó polgármester és Csiszárik Jánosné igazgató arról szóltak, hogy a fiatalok és a felnőttek számára is óriási lehetőségeket tartogat az Európai Unióhoz való csatlakozás, amennyiben ismerik és ki is használják a rájuk váró lehetőségeket.
Hangsúlyozták az élethosszig tartó tanulás fontosságát.
A polgármesteri köszöntőt a Szuhakállói Általános Iskola tanulóinak műsora követte.
A rendezvény két szekcióban folytatódott tovább.
A felnőtt szekcióban 63 résztvevő hallgatta Aradi Mária, - a Borsod - Abaúj - Zemplén Megyei Európai Információs Pont nemzetközi referensének – tájékoztatóját, aki Lehetőségeink az Európai Unióban címmel tartott előadást.
Az előadó bemutatta a B-A-Z Megyei Európai Információs Pontot. Elmondta, hogy Miskolcon található a Városház tér 13-ban Az Almássy kúriában. Tájékoztatta a jelenlévőket a csatlakozás után hazánkban várható változásokról.
Elmondta, hogy nem fogjuk rögtön érezni a jó viszonyokat, de később az életviszonyok jó minősége érezhető lesz.
Bizonyos szabályzókat rögtön alkalmaznunk kell:
élelmiszerek minősége,
szolgáltatás (pl.: egészségügy)
átláthatóbb gazdaság.
a pályázatok sok szűrőn mennek át,
a pályázatírást meg kell tanulni,
a cigányság helyzetén javítanunk kell,
komoly integráció várható az élet minden területén,
minden tagország nyelve hivatalos nyelv,
minden tagország képviselőjének joga van a saját nyelvén hallgatni és szólni,
kulturális sokszínűség,
a vidéki élet fenntartását támogatják – Lieder program (pl.: helytörténeti szobácska létrehozására is lehet pályázni,
a közoktatás szabályozásába nem szólnak bele,
problémáinkkal forduljunk bátran az EIP-hez, amennyiben tudnak, segítenek
felnőtt szekció második előadója Balla Árpád volt, aki a Borsod – Abaúj – Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálati Intézet igazgatóhelyettese.
Előadásának címe: Az iskolák tartalmi szabályozása a módosított közoktatási törvény tükrében.
a (törvény által meghatározott) dokumentumok elkészítésének határidejét, szabályzóit,
kik taníthatnak a különböző szakaszokban,
fontos az 5 éves továbbképzési terv felülvizsgálata,
a NAT 2003 nem ad részletes tananyagfelosztást, nincsenek részletes követelmények, nem a pedagógusoknak, hanem a tantervkészítőknek készül,
választható kerettantervek, oktatási programcsomagok lesznek ez utóbbi a kerettanterv mellett, tartalmazza azokat a segédleteket is amelyek az oktatás elengedhetetlen részei (tankönyv, fólia, CD stb.)lesznek.
a vizsgák és mérések követelményeiről
a NAT tartalmi egységéről, átjárhatóságáról, oktatásszervezési előírásokról, egészségfejlesztésről, fogyasztóvédelemről, környezetvédelemről.
A kerettantervekben ajánlást adnak a nevelés- oktatás céljáról, a tantárgyak rendszeréről, a témakörökről, a témakörök tartalmáról, a követelményekről, az időkeretről, az egészségfejlesztéssel, fogyasztóvédelemmel, környezetvédelemmel összefüggő feladatokról.
Önállóan elkészíti a NAT alapján.
A választhatók közül választ egyet, azt adaptálja.
A miniszter által jóváhagyott más iskola helyi tantervét alkalmazza.
egészségnevelési program, melynek része a mindennapi testedzés programja,
környezeti nevelési program,
moduláris oktatás,
középszintű vizsga témakörei,
a tanulók fizikai állapotának méréséhez szükséges módszerek
a tanulók értékelésének és minősítésének formái.
az írásbeli beszámoltatások formáit, rendjét, korlátait,
az otthonra (napközis és tanulószobai) adható feladatok szabályozás.
A résztvevők a szünetben megtekintették a Szülőföldünk és az Európai Unió című kiállítást
Az Ifjúsági szekcióban 13 csapat, 53 fiatal vett részt a környező településekről. Az Európai Unió ifjú polgára címmel érdekes izgalmas játék volt Kontra Beáta és Szolga Viktória nemzetközi referensek vezetésével.
A Szülőföldünk és az Európai Unió című kiállítás megtekintése után.
kézműves foglalkozás, és sportjátékok voltak melyet Megyeri Csabáné Kohut Zsuzsanna és Suga László a Szuhakállói Általános Iskola tanárai tartottak.
Az első nap programja Szülők iskolájával ért véget.
Munka, munkapiac, tanulási motiváció, lifelong learning a hátrányos régióban Szuhakálló és környéke címmel tartott tájékoztatót Káli Lajosné a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ Kazincbarcikai Kirendeltségének vezetője.
A második napon a számítógép és az Internet gyakorlati felhasználásának lehetőségeit vizsgálták a résztvevők Lukácsné Bogár Mónika tanárnő segítségével, valamint a szuhakállói 7-8. osztályos diákok látogatást tettek a kazincbarcikai Irinyi János Középiskolában, ahol megismerkedtek az intézmény informatikai szaktantermével, és tájékoztatást kaptak a továbbtanulási lehetőségekről.
Magyar Felnőttképzési Intézet
Magyar Népfőiskolai Társaság
Magyar Pedagógiai Társaság
Európai Tájékoztatási Központ
Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Európai Információs Pont
Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Munkaügyi Központ
Kazincbarcikai Kirendeltsége
Irinyi János Középiskola Kazincbarcika
Szuhakálló Község Önkormányzata
Általános Iskola Szuhakálló
[Vissza]