Suli Sajtó |
Hosszú évek óta rendezi meg a kazincbarcikai Egressy Béni Művelődési Központ a citeratalálkozót, az idén már XIX. alkalommal került rá sor. Mint rendszeres fellépő, iskolánk Boróka citerazenekara is meghívást kapott a rangos eseményre.
Csiszárik Jánosné igazgató néni vezetésével vettünk részt a találkozón, ahol régi ismerősök és új arcok egyaránt feltűntek. A mi együttesünkben is hasonló a helyzet: vannak tapasztalt, évek óta citerázó tagok, és vannak kezdők is, akik majd átveszik a nyolcadikosoktól a stafétabotot, azaz a pengetőt.
A citeratalálkozón (ami nem verseny, hanem egy bemutatkozási alkalom, a citerások seregszemléje) az idén is szépen helytállt a szuhakállói Boróka együttes, tovább öregbítve az iskola jó hírét.
Balabán Kinga, Német Marianna 8. o.
November 26-án ismét megrendezésre került Kazincbarcikán a körzeti népdaléneklési verseny. A helyszín az Ádám Jenő Általános Iskola volt.
Nagy izgalommal vártuk a versenyt, hiszen még egy évben sem képviseltük iskolánkat olyan sokan, mint idén. A megmérettetésen azok a gyerekek vehettek részt, akik a házi döntőn a legjobbnak bizonyultak. Ebben az évben egy csoport is nevezett a vetélkedőre. Csiszárik Jánosné igazgató néni a negyedik osztályos gyerekekből szervezett egy három főből álló kórust. Egyénileg hatan mutattuk be népdalainkat. A zsűri évfolyamonként értékelt. Így minden eredményhirdetést izgatottan vártuk. Nem hiába! A csoportban versenyzők I. helyezést értek el, egyéniben pedig egy harmadik helyezéssel büszkélkedhetünk. Akik nem értek el dobogós helyezést, azok sem szomorkodhatnak, mert szinte valamennyien a legjobb 6 versenyző között végeztek.
Évről évre egyre többen szeretnék megmutatni szép, tiszta hangjukat és a felkészítőjük által kiválasztott gyönyörű dalokat. Ez nagyon nagy öröm, hiszen mi gyerekek is érezzük, milyen fontos, hogy ismerjük és megőrizzük a magyar néphagyományt, a népzenét és a népdalokat.
Csapattagok: Bálint Gergő, Simkó Rebeka, Suga Réka, (I.)
Egyéni versenyzők: Judák Barbara (VI.), Juhász Éva (VI.), Lukács Anna (V.),
Mata Amelita (IV.), Páró Petra, Suga Boglárka (III.),
Suga Boglárka 7. o.
<< előző oldal | | | következő oldal >> |