Gazdasági élet


Szuhakálló település életében évtizedeken keresztül a mélyművelésű bányák játszottak meghatározó szerepet (Lásd: községcímer), mára azonban sem Szuhakálló, sem a környező községek területén nem található mélyművelésű bánya.





Szuhakálló közigazgatási területén egyetlenegy számottevő ipari üzem sem működik, legjelentősebb változások a mezőgazdaság területén, elsősorban állattartás terén léteznek a községben.

Ezek közül is kiemelkedő a P és Á 93. Bt. állattartó telepe, Mitró János egyéni vállalkozó tehenészete és tejtermék feldolgozó üzeme, valamint Nagy József egyéni gazdasága.

Napjainkban a településen az egyik legjelentősebb foglalkoztató az önkormányzat, 35 fős állandó munkaügyi létszáma mellett évente mintegy 25-35 fős közcélú és közhasznú foglalkoztatott bevonásával igyekszik a munkanélküliség által okozott problémákon javítani. Ezen foglalkoztatás keretei között az önkormányzat törekszik az értékteremtő beruházások megvalósítására. Ilyenek voltak például 1999-ben az emlékműhöz kapcsolódó parkrendezési munkálatok, 2001-ben fedett buszvárók létesítése, 2001-2002-ben orvosi rendelő és községháza felújítása.

Beruházásokról további képek a Képgaléria - Beruházások alatt találhatók.