Polgármesteri köszöntő


Tisztelt Látogató!

Szeretettel köszöntöm Szuhakálló község honlapján.

Honlapunk 2003-ban kettős céllal jött létre s ennek megfelelően működik jelenleg is. Egyrészt szeretnénk bemutatni településünk látnivalóit, nevezetességeit, életét; hasznos információkat szolgáltatni valamennyi érdeklődő számára. Másik célunk, hogy községünk lakossága számára az önkormányzat, a képviselő-testület, az intézmények működésével kapcsolatos közérdekű információk és szolgáltatások elérhetővé tételével a legszélesebb körű nyilvánosságot biztosítsuk, erősítsük a Polgármesteri Hivatal működésének szolgáltató jellegét.

Kérem, kísérje figyelemmel honlapunkat, ahol bemutatjuk a település múltját, tájékoztatást adunk a jelenéről. Szeretnénk ismertetni a terveinket, elképzeléseinket, melyekkel Szuhakálló fejlődését kívánjuk elősegíteni. Bízom abban, érdekes és értékes adatokra talál weboldalunkon, melynek rendszeres látogatója lesz.

Dávid István
polgármester