Hírek - Intézmények hírei

Becsengettek

Gárdonyi Géza Tagiskola
Véget ért az idei vakáció. Nemcsak a naptár szerint írunk szeptembert, ezen a reggelen sok ezer kicsi és nagyobb diák kelt útra, hogy elkezdjen egy újabb tanévet.

Szuhakállóban sem történ ez másképpen, a Gárdonyi Géza Tagiskola már jóval nyolc óra előtt benépesült, mosolygós diákok szülők és pedagógusok gyülekeztek.

Az ünnepélyes tanévnyitó nyolc órakor vette kezdetét, iskolánk diákjainak műsorában megelevenedtek előttünk a tanítási órák, s a zene és a költészet is segítségükre volt.

Tagintézményünk vezetője, Dr. Herczegné Ruszkai Edit ünnepi beszédében üdvözölte régi és új diákjainkat, szüleiket, sikereket, eredményes tanévet kívánt minden tanulónak a Gárdonyiban. Az új első osztályosokat külön is köszöntötte, és már hagyományosan, iskolánk jelvényének átadásával hivatalosan is a gárdonyis diákok táborába tartoznak. Új tanulóink a diákönkormányzat üdvözlő ajándékát is átvehették társaiktól.
A 2014/2015. tanév hivatalosan is kezdetét vette.

Forrás:Gárdonyi Géza Tagiskola Facebook oldala
és a www.amiiskolank.hu

Az ünnepség képei megtekinthetők a Galériában