Hírek - Intézmények hírei

Színházban voltunk

Gárdonyi Géza Tagiskola
A Gárdonyi hagyományainak megfelelően diákjaink évente legalább 2 alkalommal ellátogatnak a Miskolci Nemzeti Színházba, egy-egy az életkoruknak megfelelő színdarab megtekintésére.

Március 31-én Fazekas Mihály örökbecsű klasszikusát, a Lúdas Matyit tekinthették meg az 1-6. osztályosok, a Kamaraszínházban.

A Miskolci Nemzeti Színház előadásról szóló promóciója szerint: "Éppen kétszáz éve, hogy a Lúdas Matyi – akkor még az író tudta nélkül – nyomtatásban megjelent Bécsben.
Mára már nincs is magyar ember, aki ne fújná kívülről, hogyan állt bosszút a szegény parasztfiú a gonosz Döbrögin.
Fazekas Mihály eredetileg versben írt meséjét Schwajda György könnyed színpadi átiratában láthatják a miskolci gyerekek. A sok zenével, humorral átszőtt darabban a ludak főszereplővé lépnek elő, és szokatlan szemszögből láttatják Matyi igazságosztó hadjáratát. „Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza!” – így szól az ígéret. És bár sejthető a végkifejlet (ebben a történetben tényleg győz az igazság), unatkozni garantáltan nem fog se kicsi, se nagy."

Így történt ez a gárdonyisokkal is. A két felvonásos mesejáték felejthetetlen élményt nyújtott gyermeknek, kísérő szülőnek és pedagógusnak egyaránt.


További információk a Gárdonyi Géza Tagiskola Facebook oldalán; és a www.amiiskolank.hu oldalon.

Az előadás fotóinak forrása az mnsz.hu