Történelmünk

Egyes források szerint a település neve, a kallózó, ványoló vízimalomra vezethető vissza, amit a kender feldolgozása során használtak. A település Karlo és Karlou néven már a XII. században előfordul, amikor a környékre németeket és cseheket telepítettek. A XII. és a XIII. században a település két részből állott: a jelenlegi Forrás-szögben nyolc, a tőle néhány száz méterre lévő Hrecska-tanyán pedig tizennégy lakóház és templom is volt. Ez utóbbit Templomfalunak nevezték. Első írásos említése 1317-ből származik, Carlon, Karlou, Karlo alakban.

A község a XIV. században már nagyobb település lehetett, mert 1356-ban megyei közgyűlés színhelye volt, amit Gara Miklós nádor vezetett: "Ilyen alkalmakkor nagy tömeg volt együtt, ezért a gyűlést rendszerint szabad helyen, a mezőn tartották. A közgyűlések célja a gonosztevők kiirtása is volt. Igazságot szolgáltattak a jogkereső feleknek, főképp birtokperekben, de döntöttek peren kívüli cselekményekben is. Vizsgálatokat folytattak, tanúkat hallgattak meg."

A XIV. században a települést a Rátold-nemzetség családjával rokon Jolsvai-család birtokolja, majd ennek kihalása után a Ztanchi-, a Széplaki- és a Redey-családok a birtokosok. Ebben az időben a település neve Karlov, Karlo, sőt Kálló formában is előfordul. Később a Thomai- család lesz a falu egy részének birtokosa, de a XVII. században már a Herencsényieknek is van birtoka. A XVII. században jelenik meg a Mladsovics- és a Geöcze-család, mely utóbbinak Göcze néven is ma vannak leszármazottai a faluban. A XVII. és a XVIII. században a birtok aprózódásával a birtokosok száma tovább növekedett.

A község a XV. században vámszedőhely, ez idő tájt saját malma volt a Sajón.

A tatárok dúlását és a törökök fosztogatását a település sem kerülhette el. 1555-ben a török égette fel a községet; 1599-ben Lengyelország felől tatárok törtek be Borsodba, és sok falut, köztük Szuhakállót is teljesen kirabolták és felégették.

Természeti és egyéb katasztrófák is sújtották a települést. Az 1500-as évek második felében pestis következtében haltak meg sokan, az 1800-as évek elején tűz, jégverés és fagy pusztított; a környéken elszaporodott farkasoktól és a Szuha-patak áradásától, máskor az aszály következtében fellépő ínségtől szenvedtek a kállóiak.

Az említett két régi település – Szuhakálló ősközsége – elhelyezkedése folytán sokszor volt kitéve a Sajókaza felől portyázó seregek támadásainak és a Sajó áradásának. Ezek miatt a XVI. század vége felé a falu már teljesen elnéptelenedett. Egészen a 17. századig pusztaként tartották számon, ekkor a régi településtől északabbra, a Szuha-patak mellett épült újjá a település a mai helyén, azon utak mentén, amelyek a környező falvak kereskedelmi útvonalai is voltak, ahol a Sajó áradásai elől is menedéket találtak. Ekkor már Kálló a falu neve, mely később - 1783-ban - a területén keresztülfolyó patak után Szuhakállóra módosult.

A település fejlődésében jelentős volt az 1870. év. Ekkor kezdett működni a Grossmann Ignác által épített 100 lóerős, 11 járatú malom, amihez kendertörő is tartozott. A tulajdonos 1921-beni elhalálozása után a malmot Dezső és Ernő fia üzemeltette az 1944-ben történt deportálásukig.

Az 1800-as évek vége felé szabályozták a Szuha-patakot és megépítették a Rudabányára vezető keskeny nyomtávú vasútvonalat, ami fellendülést hozott a település életében. Valószínűsítik, hogy ez idő tájt került sor a Kurityán felé vezető, a Szuhakállót átszelő út burkolására is.

1912-ben létesítették a Sajókazinc–Rudabánya közötti vasútvonalat. Ennek vasútállomása a település közigazgatási határának megváltoztatása folytán Múcsony területén épült meg.

1913-ban olyannyira megáradt a Szuha-patak, hogy a település közúti és vasúti hídjait elmosta a hömpölygő víz.

Az első világháborúban 65 katona vonult be a faluból, akik közül tizenketten estek el a háború ismert harcterein. Hárman hadirokkantként kerültek haza a háborúból.

A második világháborúban a községben is keletkeztek károk. Több épület megrongálódott bomba- vagy aknatalálattól. A németek négy vasúti és egy közúti hidat felrobbantottak, amelyeket a község 1944. decemberi felszabadulása után építettek újjá. 1946-ban a földreform során a Radvánszky- és a Kissházy-birtokot felosztották a kis- és törpebirtokosok, illetve az ipari munkások között. 1959-ben termelőszövetkezet alakult a községben, amely 1961-ben egyesült az izsófalvai Aranykalász Mgtsz-szel. Ez a szövetkezet a rendszerváltozás után feloszlott.

Az '50-es években jelentős építkezés kezdődött a településen. 1949-ben község-, illetve tanácsháza, 1950-ben posta, 1953-ban két tantermes iskola, 1956-ban a vasútállomás épülete, 1958-ban tűzoltószertár, 1960-ban ravatalozó, 1965-ben orvosi rendelő. 1968-ban vezetékes ivóvizet kapott a falu, 1969–70-ben a Kurityán, illetve a Sajókaza felé vezető utat aszfaltburkolattal látták el, 1978-ban megépült a takarékszövetkezet irodája.

A település közigazgatásában 1969-ben történt változás, amikor Szuhakállót a szomszédos Múcsonnyal egyesítették. A rendszerváltást követően, 1991-től vált Szuhakálló ismét önálló községgé.

• Szuhakálló község jelképei, a község címere
• Szuhakálló bányászmúltja - A vízbetörés története
• A görögkatolikus egyházközség története